Ötven százalékot ad maguknak a Kiel irányítója a Veszprém elleni BL-elődöntőben


HIRDETÉS


A német THW Kiel irányítója, Aron Palmarsson szerint csapatának ötven százalék az esélye az MKB-MVM Veszprém ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni elődöntőjében.

Amint az európai szövetség (EHF) honlapja jelzi: a 23 éves játékmester lehet minden idők legfiatalabbja, aki háromszoros BL-győztesnek mondhatja magát; előbb még a magyar bajnokot le kell győzni május 31-én, majd a másnapi fináléban is nyerni kellene ehhez. Az izlandi játékos elmondta, igazából nem érzi, hogy ez extramotivációt jelente számára, ugyanakkor eddig minden második évben nyert BL-t (2010, 2012).

A Final Fourba először eljutó Veszprémmel kapcsolatban kiemelte: szuper csapat, és minden poszton két világklasszist tud felvonultatni. A döntőbe kerülésre mindkét együttesnek 50 százalék esélyt ad. Hozzátette: egyetlen másodpercre sem lehet kiengedni, mert akkor vereség lehet a vége. Úgy véli, a magyar klub esélyei nem csökkennek attól, hogy a német csapat gyakorlatilag otthon lép pályára, s az előny lehet a veszprémieknek, hogy a szerb Momir Ilic korábban éppen a Kielben szerepelt.

A másik ágon a spanyol Barcelona találkozik a német Flensburg-Handewitt alakulatával.
 

MTI



Címkék:   Kézilabda   Bajnokok Ligája  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas