Lewis Hamilton dominált a második szabadedzésen is


HIRDETÉS


Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj délelőtti első edzése után, délután is megállíthatatlan volt s fél másodperces előnnyel maga mögött tartotta csapattársát, Nico Roberget. Daniel Ricciardo megtartotta harmadik helyét, míg Sebastian Vettel részt sem tudott venni a gyakorláson.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg a második szabadedzés során a Pirelli mindkét keverékén a leggyorsabb tudott lenni, s bár Daniel Ricciardo próbálkozott a Mercedesek megelőzésével, a Red Bull Racing pilótája végül visszaszorult az Ezüst Nyilak mögé több mint kilenctized másodperccel. Nagy a különbség azonban a két él menő között is, hiszen Hamilton majdnem öt tizedmásodperccel gyorsabb köridőt futott csapattársánál.

Sebastian Vettel, a délelőtti elektronikai meghibásodás után, kénytelen volt kihagyni a teljes második edzést is, mivel autójában felmerülő műszaki hiba olyan kárt tett a vezetékekben, amelyet a csapat nem tudott megjavítani délutánra sem.

Negyedik lett, délelőtthöz hasonlóan, a hazai futamán szereplő Fernando Alonso, csapattársa, Kimi Räikkönen előtt. A hatodik és hetedik időt autózták a McLaren versenyzői, Kevin Magnussen és Jenson Button. Őket követi Felipe Massa a Williamssel és Pastor Maldonado a Lotus autójával, amely ezúttal sem működött hibátlanul, ugyanis az edzés leintése előtt nem sokkal, az enstone-i csapat váltó hibát vélt felfedezni a venezuelai pilóta autójában. Nem ment gördülékenyen a gyakorlás Romain Grosjean számára sem. A francia alatt a bokszutca kijáratánál állt meg az E22, s ennek köszönhetően csak a 17. helyen végzett.

Jean-Eric Vergne autóján, a kerékcserét követően, önálló életre kelt a jobb hátsó Pirelli gumi, így a Toro Rosso versenyzője a hármas kanyarnál fejezhette be az edzést, tizenegyedikként. Nem sokkal később Max Chilton fékezte el magát a négyes kanyarban a Marussiával és a kavicságyban ragadt a Marussia autójával..

A Spanyol Nagydíj programja szombaton folytatódik a délelőtti harmadik szabadedzéssel, majd romániai idő szerint 15.00-tól induló kvalifikációval.


A Spanyol Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

Hely Versenyző Csapat Idő Körök

1 Lewis Hamilton Mercedes 1:25.524 31
2 Nico Rosberg Mercedes 1:25.973 35
3 Daniel Ricciardo Red Bull 1:26.509 37
4 Fernando Alonso Ferrari 1:27.121 32
5 Kimi Räikkönen Ferrari 1:27.296 32
6 Kevin Magnussen McLaren 1:27.788 36
7 Jenson Button McLaren 1:27.811 29
8 Felipe Massa Williams 1:27.824 29
9 Pastor Maldonado Lotus 1:27.866 42
10 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:28.049 33
11 Nico Hülkenberg Force India 1:28.074 29
12 Jean-Éric Vergne Toro Rosso 1:28.246 30
13 Adrian Sutil Sauber 1:28.284 31
14 Valtteri Bottas Williams 1:28.698 33
15 Esteban Gutiérrez Sauber 1:29.105 24
16 Sergio Perez Force India 1:29.129 34
17 Romain Grosjean Lotus 1:29.493 26
18 Jules Bianchi Marussia 1:29.991 26
19 Max Chilton Marussia 1:31.148 28
20 Kamui Kobayashi Caterham 1:31.338 37
21 Marcus Ericsson Caterham 1:31.586 38
22 Sebastian Vettel Red Bull ---------- 0

 



Címkék:   Formula 1  Lewis Hamilton  Mercedes  Spanyol Nagydíj  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas