Volvo Kupa: Háromgólos győzelem a németek ellen


HIRDETÉS


A vártnál nehezebb összecsapáson három góllal győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a németek legjobbjai ellen a 8. Volvo Kupa első napján, Szolnokon.

Eredmény:
Magyarország-Németország 12-9 (3-4, 2-3, 5-1, 2-1)
a magyar góldobók: Madaras 4, Varga Dénes, Varga Dániel 2-2, Erdélyi, Hárai, Bedő, Szivós 1-1

A tiszaligeti vadonatúj uszodában, a Vízilabda Arénában ünnepélyes pillanatokkal kezdődött a mérkőzés: a tavaly a barcelonai világbajnokság legjobb pólósának megválasztott Varga Dénes megkapta a nemzetközi szövetségtől, a FINA-tól az Év játékosa-díjat, amelyet az Európa legjobbja titulushoz hasonlatosan szintén a magyar olimpiai bajnok érdemelt ki.
A medencében azonban elsőként nem ő, hanem Madaras Norbert hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy a német vezetést követően kétszer is betalált (2-1). A vendégek azonban nemcsak egyenlítettek, hanem meglepetésre az ő vezetésükkel (3-4) zárult az első játékrész.
A második nyolc perc annál jobban indult: Varga Dénes ötméteresből kiegyenlített, majd Madaras újabb balkezes villanása kellett, hogy 5-5 legyen. A folytatás azonban egyáltalán nem a hazaiak szájíze szerint alakult, amiben szerepe volt a korábban kihagyott két büntetőnek is (5-7).
A nagyszünet után a világbajnoki címvédő magyar csapatból a center Hárai Balázs remek ejtéssel kezdte meg a felzárkóztatást, majd a csapatkapitány, Varga Dániel egyenlített megúszás után, a fiatal center, Bedő Krisztián találata pedig már hazai vezetést jelentett (8-7). A negyedszer is eredményes Madaras révén lett 9-7 lett, majd Szivós Márton háríthatatlan húzása tette megnyugtatóvá a különbséget (10-8).
A zárónegyed nyitányaként Varga Dénes megúszás gólja érzékelhetően megtörte a szívós németek ellenállását. Az utolsó percben még szépítettek (11-9), azonban egy másodperccel a vége előtt Varga Dániel még bevette a német kaput, így három góllal nyert a magyar csapat, amely szombaton a szerb nemzeti együttessel találkozik.

A torna pénteki nyitómérkőzésén a szerbek megerőltetés nélkül verték az amerikaiakat kilenc góllal:
Szerbia-Egyesült Államok 20-11 (5-2, 4-2, 6-3, 5-4)

A szombati program:
Egyesült Államok-Németország 15.00
Magyarország-Szerbia 17.00 

MTI



Címkék:   Vízilabda  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas