Sportcsillagok Gálaestje - Ki lesz az Év sportolója?


HIRDETÉS


Csütörtökön derül ki, hogy az idén kik lettek az Év sportolói. A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által 56. alkalommal megszervezett szavazás eredményhirdetésére hagyományosan a Sportcsillagok Gálaestje keretében kerül sor.

A budapesti Syma Csarnokban 20 órakor kezdődő eseményen - amelyet a Duna élőben közvetít - fellépnek többek között Radics Gigi, Király Viktor, Cserpes Laura énekesek, Badár Sándor humorista, illetve Szász Kitti és Kovács Péter freestyle világbajnok labdarúgók.
Az öt kategória - férfi, női, csapat, edző, szövetségi kapitány - dobogósainak sorrendjére csak a színpadon derül fény. Tavaly Gyurta Dániel és Risztov Éva úszók, a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes, valamint Széles Sándor úszóedző és Mocsai Lajos, a férfi kézilabdázók szövetségi kapitánya győzött.
Akárcsak tavaly, idén is lesz közönségdíjas, s az MSÚSZ ismét díjazza a legjobb fogyatékos sportolókat. Ugyancsak a gálaesten adják át a magyar Aranylabdát.
A Sportcsillagok Gálaestjének díszvendégei között lesz Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, illetve Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára.
 

MTI



Címkék:   Háttér  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas