Bajnokok Ligája: Megyeriék kedden a továbbjutásért küzdenek


HIRDETÉS


Megyeri Balázs csapata, a görög Olimpiakosz a továbbjutásért küzd majd kedd este a vendég Anderlecht ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 6., utolsó fordulójában.

A magyar kapust foglalkoztató pireuszi gárda a C csoportban a már továbbjutott Paris Saint-Germain mögött második, s egyértelmű esélyese az egyenes kieséses szakaszba jutásra már nem pályázó belga együttes elleni összecsapásnak. Megyeriék akkor jutnak tovább, ha legalább annyi pontot szereznek kedden, mint a Benfica a már biztosan csoportelső párizsi alakulat elleni hazai meccsén. Amennyiben a PSG-nek sikerül legalább döntetlennel zárnia a keddi találkozót, akkor veretlenül zárja a csoportkört. A jó erőkből álló Benficának azonban ez az utolsó lehetősége a nyolcaddöntőbe kerülésre, s hazai környezetben vélhetően az utolsó pillanatig harcolni fog a sikerért.
Az A csoportban az angol bajnoki címvédő, de a Premier League mostani szezonjában szenvedő Manchester United már bebiztosította továbbjutását, a második helyért az ukrán Sahtar Donyeck és a német Bayer Leverkusen küzd. Előbbi épp a Vörös Ördögök vendége lesz kedden, míg utóbbi a mindössze egypontos, így csoportutolsó spanyol Real Sociedad otthonában szerepel. Az ukrán és a német csapat között mindössze egy pont a különbség, s mivel az egymás elleni összevetésben a Leverkusen a jobb, a donyeckieknek legalább ugyanannyi pontot kell szerezniük mint üldözőjüknek.
A B csoportban matematikailag két együttesnek, a Juventusnak és a Galatasaraynak van esélye odaérni a még továbbjutást érő második helyre. A csoportot a spanyol Real Madrid már megnyerte, s kedden az utolsó helyen álló dán Köbenhavn vendége lesz. A Juventus és a Galatasaray a befejező körben épp egymással csap össze Isztambulban, az olaszoknak pedig egy döntetlen is elég a nyolcaddöntőbe kerüléshez. A Galatasaray mérlege ugyanakkor imponáló az olasz ellenfelekkel szemben: legutóbbi kilenc hazai meccséből hatot nyert és hármat zárt döntetlennel a török csapat.
A D csoportban már minden fontos kérdés eldőlt, továbbjutott a címvédő Bayern München és a Manchester City, ők egymással találkoznak a zárókörben Münchenben. Az Európa Liga-szereplést érő harmadik helyért az orosz CSZKA Moszkva és a cseh Viktoria Plzen küzd meg. Kettejük első meccsét 3-2-re nyerte a CSZKA októberben. 

MTI



Címkék:   labdarúgás  Bajnokok Ligája  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas