Az NFL meghódította Londont


HIRDETÉS


Immár hetedszer rendeznek alapszakaszmeccset a londoni Wembley Stadionban, és a vasárnapi Minnesota Vikings-Pittsburgh Steelers találkozó előtt kijelenthető, hogy a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) mostanra meghódította a brit fővárost.

Mi sem tanúskodik erről jobban, minthogy szombat délután több mint félmillióan vettek részt a mérkőzést felvezető utcai fesztiválon, amelyet London egyik leghíresebb bevásárlóutcájában, a forgalom elől ezúttal teljesen lezárt Regent Streeten tartottak.
A hivatalos NFL-partin rajongók tízezrei próbálhatták ki magukat a sportág különböző posztjain, így gyakorolhatták a passzolást, az elkapást, a mezőnygól- vagy éppen az úgynevezett puntrúgást.
A világ minden tájáról összesereglett drukkereknek lehetőségük nyílt arra, hogy közös fénykép készüljön róluk a Super Bowl győztesének járó Vince Lombardi-trófeával.
A nagyszínpadon felléptek a két csapat edzői, sztárjátékosai és tulajdonosai, akik egyöntetűen megtiszteltetésnek nevezték, hogy részesei lehetnek a londoni összecsapásnak. A Steelers kétszeres Super Bowl-győztes védője, Ike Taylor például lenyűgözőnek nevezte, hogy több tízezer szurkoló várta őket mezekkel és a Steelers-szimpatizánsoknál elmaradhatatlan "terrible towellel" (szörnyű törülköző) felszerelkezve - épp úgy, ahogy azt a tengerentúlon megszokták.

Először 2007-ben rendeztek NFL-mérkőzést a Wembleyben, azóta minden évben egy találkozónak adott otthont a legendás stadion. Idén először két meccset tartanak Londonban, ugyanis október 27-én a Jacksonville Jaguars és a legutóbb döntős San Francisco 49ers is a brit fővárosban találkozik.
 

MTI



Címkék:   NFL  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas