Indul a síszezon Székelyföldön


HIRDETÉS


Az elmúlt napok kiadós havazásai nyomán a hét végétől várják a téli sportok kedvelőit a legtöbb székelyföldi sípályán.

A Madarasi Hargita síközpont szóvivője, Magyari Tekla az MTI-nek elmondta, Székelyföld legmagasabban fekvő sípályáin a hóréteg vastagsága fél méter körüli. Szombattól a fekete és piros jelzésű (haladóknak szánt) Nagy Mihály pályát, és a piros és kék jelzésű (kezdőknek is alkalmas) Súgó pályát nyitják meg. A szóvivő hozzátette, a – reményei szerint április végéig tartó – síszezonban a felvonók hétköznapokon is működnek majd.

A székelyföldi lapok közlései szerint Homoródfürdő, Hargitafürdő, Sugásfürdő, Szováta és a Bucsin tető pályáira is a hét végétől várják a sízni vágyókat. A legtöbb pálya állapotáról az interneten keresztül lehet tájékozódni, némelyikről élőben közvetített mozgóképeket is lehet látni. A hóviszonyok mindenütt kiválóak, ám a közelmúltban végzett fejlesztések következtében a legtöbb pályán immár hóágyukat is üzembe tudnak állítani a hó esetleges pótlására.

Napokon belül nyílik a csíksomlyói sípálya is, amelyet a telekviszonyok átalakulása miatt 11 évig nem használhattak a sízők. Kovásznán várhatóan a következő hétvégén indulnak a síliftek a 400 és az 1000 méteres pályán. Thiesz János alpolgármester az MTI-nek elmondta, a tanács a jövő heti ülésén dönt az önkormányzati tulajdonban levő pályákon alkalmazott díjszabásról.

A székelyföldi sípályákon általában a tavalyi árakon lehet használni a sífelvonókat. Egy felvonás ára kettő és hat lej között mozog a pályák hosszától függően. A napi bérletért a legtöbb sízőhelyen 40 lejt kérnek.

MTI


 



Címkék:     
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas