Befejezi az öttusázást a 23 éves magyar lány


HIRDETÉS


A Magyar Öttusa Szövetség „sajnálattal vette tudomásul”, hogy lemond a válogatottságról és befejezi sportolói pályafutását Tóth Adrienn.

A londoni olimpián huszadik helyen végzett, vb-ken és Eb-ken összesen tíz érmet nyert, váltóban kétszeres világbajnok, egyéniben Európa-bajnoki második helyezett sportoló a nem túl jól sikerült ötkarikás szereplést követően, még a brit fővárosban úgy nyilatkozott, hogy az olimpiai verseny kombinált számában mutatott teljesítménye kijelölte számára az irányt, azt, hogy miben kell fejlődnie a következő játékokig – a lövészetekkel megszakított futás előtt még ötödik volt, innen csúszott vissza tizenöt pozíciót. A közelmúltban azonban levélben jelezte a hazai szövetségnek, hogy abbahagyja a versenysportot. A MÖSZ elnöksége a héten foglalkozott a bejelentéssel, és amint arról pénteken tájékoztatta az MTI-t, tudomásul vette az alig 22 éves versenyző döntését.

Az MTI értesülése szerint Tóth jelenleg Ausztráliában tartózkodik, ahova pihenés és nyelvtanulás céljából utazott barátjával, s ahol esetleg vívással foglalkozna a jövőben. Tóth helyzetét némileg bonyolítja, hogy korábban ajánlatot kapott szerződéses katonai státuszra a BHSE-ben, így klubjában is el kell majd varrnia minden szálat.

MTI

 

 



Címkék:   ötttusa  Tóth Adrienn  visszavonulás  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas