Esélyesként indul Halep a Roland Garroson


Magyar játékos nélkül, öt román teniszezővel az egyéni főtáblákon vasárnap kezdődik az év második Grand Slam-tornája, a Roland Garros.

HIRDETÉS


Az előjelek alapján kevésbé valószínű, hogy az elmúlt kilenc évben nyolcszor győztes spanyol Rafael Nadal diadalmaskodik ismét a férfiaknál a vasárnap kezdődő francia nyílt teniszbajnokságon.
A Roland Garroson 60/1-es győzelmi mérleggel büszkélkedő, csupán a 2009-es negyeddöntőben alulmaradt világelső pályafutása leggyengébb salakszezonján van túl. Bár Madridban - ahol a japán Nisikori Kej feladta a finálét - ő emelhette magasba a trófeát, Monte-Carlóban és Barcelonában a negyeddöntő volt a végállomás számára, Rómában pedig kikapott a döntőben Novak Djokovicstól. Így kedvenc borításán, melyen 63 egyéni címéből 44-et szerzett, idén csak két versenyt nyert: Madrid előtt februárban Rióban ünnepelhetett.

Ismét remek formában van ugyanakkor a szerb Djokovics, aki fantasztikus észak-amerikai idény után jött át az európai salakra: megnyerte az Indian Wells-i és a miami keménypályás szupertornát, majd csuklósérüléssel küszködve bukta el a monacói elődöntőt, Madridot pedig kihagyta. Rómában aztán legyőzte a döntőben a hétszeres bajnok Nadalt, így június 8-án megvalósulhat idei fő célja: begyűjtheti a gyűjteményéből még hiányzó GS-serleget. Mivel a 17-szeres GS-bajnok és nemrég négyszeres apává előlépett Roger Federer hullámzóan teljesít, a wimbledoni címvédő Andy Murray pedig nem kedveli a salakot, a Nadal-Djokovics duónak leginkább az Australian Openen és Monte-Carlóban győztes svájci Stanislas Wawrinkával és a Roland Garroson tavaly döntős spanyol David Ferrerrel kell számolnia.

A nőknél a sérült fehérorosz Viktorija Azarenka távollétében a toronymagasan világelső Serena Williams, valamint Marija Sarapova a favorit. Előbbi címvédő Párizsban és vasárnap diadalmaskodott Rómában, utóbbi tavaly finálét játszott a Roland Garroson, két hete pedig Madridban "koronázták meg". Rajtuk kívül még az Australian Openen győztes kínai Li Na és a tavalyi év felfedezettjeként a világranglistán már negyedik Simona Halep juthat messzire.
Ami az immár 25 millió eurós összdíjazás eloszlását illeti, az első körösök 24 ezer, a második körösök 42 ezer, a harmadik fordulósok 72 ezer, a nyolcaddöntősök 125 ezer, a negyeddöntősök 220 ezer, az elődöntősök 412 ezer eurót kapnak. A győztes 1,65 millióval, a finálé vesztese pedig 825 ezer euróval gazdagodik. Két éve még "csak" 18,7 millió euró volt az összdíjazás, ezt emelték 22 millióra 2013-ban.

Az egyéni férfi főtáblán Victor Hănescu képviseli a román színeket, aki az első körben a hazai közönségkedvenc Gael Monfilssal találkozik.

A női mezőnyben Simona Halep negyedik kiemeltként az orosz Alisa Klejbanova ellen lép pályára az első körben. Sorosolása kedvezőnek mondható, ha nyolc közé jut, ott a papírformának megfelelően Petra Kvitová várna rá.
A 128-as főtáblán szereplő tobvábbi román játékosok: Sorana Cîrstea 26. kiemeltként a kanadai Aleksandra Wozniakkal, Alexandra Cadanțu a holland Kiki Bertenssel, míg Monica Niculescura az észt Kaia Kanepivel találkozik az első fordulóban.

  

MTI/sportoldal.ro



Címkék:   Tenisz  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas