Domenicali lemondott a Ferrari csapatvezetői posztjáról


A Ferrari hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy a gyár észak-amerikai részlegének vezetője, Marco Mattiacci veszi át a Formula 1-es alakulat irányítását. Ez természetesen egyet jelent azzal, hogy a jelenlegi csapatvezető, Stefano Domenicali távozik posztjáról.

HIRDETÉS


Az olasz szakember 1991-ben csatlakozott a „vörösökhöz”, ahol Jean Todt távozását követően, a 2008-as év elején nevezeték ki csapatvezetővé. Munkáját az elmúlt években többen éles kritikákkal illették a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo azonban újra és újra bizalmat szavazott neki, a 2014-es Bahreini Nagydíj után mégis sor került az olasz leváltására, aki a hivatalos közlemény szerint önként adta be lemondását. Helyét a Ferrari észak-amerikai részlegének eddigi vezetője, Marco Mattiacci veszi át, a jövőben tehát ő irányítja a Forma-1-es alakulatot.

Forrás: Getty Images

„Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, melyek során bátornak kell lennünk ahhoz, hogy megfelelően döntsünk” – idézi Domenicali szavait a Ferrari olasz nyelvű hivatalos közleménye. „Eljött az ideje annak, hogy komoly változtatásokat hajtsunk végre! Azért, amin az elmúlt időszakban keresztülmentünk, vállalom a felelősséget, ahogyan azt korábban is tettem. Szerettük volna felfrissíteni az istálló környezetét, ezért döntésemet a csapat érdekeit szem előtt tartva hoztam meg. Őszinte köszönettel tartozom minden csapattagnak, minden férfinak és nőnek, vezetőnek és partnernek, azért a nagyszerű kapcsolatért, amiben részünk lehetett az elmúlt években. Remélem, hamarosan visszatérnek arra a szintre, amit a Ferrari képvisel” – zárta gondolatait a sportvezető.

A leköszönő csapatvezetőnek természetesen az elnök is köszönetet mondott eddig végzett munkájáért, majd üdvözölte a Ferrari új vezetőjét. „Köszönettel tartozom Stefano Domenicalinak, és nemcsak folyamatos eltökéltségéért valamint a csapat munkájához való hozzájárulásáért, hanem azért a felelősségérzetért, amiről a mai napon tett tanúbizonyságot, amikor döntés meghozatala során a Ferrari érdekeit tartotta legfontosabbnak. Tisztelem és becsülöm is őt, hiszen az elmúlt 23 év során láthattam, ahogyan egyre profibbá vált a közös munka során. Sok sikert kívánok neki! Egyúttal sok sikert kívánok Marco Mattiaccinak is, aki ismeri cégünk értékeit, és lelkesen vállalta ezt a számára új kihívást” – tette hozzá di Montezemolo.

 

MTI/Sportoldal.ro



Címkék:   Formula 1  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas