Vízilabda Eb: Rajt 100 nap múlva


A nyári budapesti vízilabda Európa-bajnokság belépőinek több mint a fele kelt el eddig - hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet száz nappal a kontinensviadal rajtja előtt tartott a hazai sportági szövetség.

HIRDETÉS


Nemcsik Balázs, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója, egyben a szövetség főtitkára elmondta, hogy hétfőn az online jegyértékesítés újabb szakasza kezdődik, amikor is több ezer belépő találhat gazdára. Hozzátette: már eddig is sokan jelentkeztek, de további önkénteseket is várnak. Kitért arra, hogy a margitszigeti Hajós uszodában és környékén javában zajlanak a munkálatok, az összesen hatezer embert befogadó nézőtér, a lelátók és az uszodatér mellett például a sportszálló is megújul. Úgy fogalmazott, hogy az Eb-re való felkészülésben ott tartanak, "ahol éppen tartani kell".
Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő férfi válogatott szövetségi kapitánya elmondta: nagy a felelősség, hogy jól szerepeljenek a július 14. és 27. közötti Eb-n.

Forrás: www.vlv.hu

"Elsődleges cél, hogy jó vagy rossz játékkal, de nyerjük meg minden meccsünket" – jelentette ki a szakvezető, hozzáfűzve, hogy már a spanyolokkal vívandó nyitómérkőzésen is győzni akar kiválasztottjaival. Arról is beszélt, hogy csapata a budapesti Európa-bajnokságra gyakorlatilag a világligával kezdte meg felkészülését, ennek lezárása lesz a jövő keddi, pécsi összecsapás, amikor is az olimpiai bajnok horvátokkal száll medencébe a magyar válogatott. Mivel a csoportelsőséget, ezzel pedig a részvételi jogot a június közepi, dubaji vl-döntőre már korábban megszerezte a Benedek-gárda, "már nem élet-halál kérdése" a pécsi meccs, ezzel együtt a kapitány győztesen akarja befejezni a selejtezősorozatot. Bejelentése szerint a héthetes hivatalos Eb-felkészülés május 26-án indul.

Merész András, a vb-bronzérmes női válogatott szövetségi kapitánya hangsúlyozta, hogy mindenképpen éremért akarnak játszani a Margitszigeten, ehhez már a hollandok elleni nyitómeccsen is győzni kell. A női csapat, amely május 19-én kezdi el a felkészülést az Európa-bajnokságra, előtte még ugyancsak játszik világliga-meccset, méghozzá április 22-én a görögökkel. A Székesfehérváron játszandó csoportzáró mérkőzésen kilenc góllal kellene nyernie a magyar együttesnek, ennek azonban nincs realitása, így jobbik csoportmásodikként sem igen juthat már ki a vl oroszországi szuperdöntőjébe - jegyezte meg Merész András.

A sajtótájékoztatón jelentették be, hogy megvan az Eb kabalafigurájának elnevezésére kiírt internetes szavazás győztese: a békát Alfrédnak hívják.
 

MTI/Sportoldal.ro



Címkék:   Vízilabda   Európa-bajnokság 2014  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas