Kíméletlen Real, kínos United-kudarc


A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében tovább folytatódott a múlt heti tendencia: a hazai pályán játszók közül egyedül az Olimpiakosz örülhetett. A görögök nem kisebb csapattal bántak el, mint a Manchester United. A Dortmund és a Real Madrid gyakorlatilag már most a következő körben érezheti magát. A Galatasaray a Chelsea dolgát nehezítette meg.

HIRDETÉS


Zenit–Borussia Dortmund

Igazi premierpárharcot játszottak Szentpéterváron, ahol a Zenit a Borussia Dortmundot látta vendégül, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A két együttes még nem találkozott egymással, első közös meccsük viszont sokáig emlékezetes marad. A vendégek már a negyedik percben megszerezték a vezetést, egy perc múlva pedig már kettővel mentek.


Fotók: Reuters

A második félidőben visszajöttek az oroszok, miután Satov szépített, ám Lewandowski hamar lelohasztotta a hazai kedélyeket. A Zenit ennek ellenére nem adta könnyen magát, és egy tizenegyest követően ismét egygólosra csökkentette hátrányát. A lengyel ásznak azonban erre is volt válasza, így a németek nagyon kedvező helyzetből várhatják a visszavágót.

Olimpiakosz–Manchester United
A „vörös ördögök” az Olimpiakosszal való találkozó előtt még nem kaptak ki görög csapattól. A mérleg nyolc győzelmet, valamint mindössze két döntetlent mutatott az angolok javára, azonban a manchesteri csapat negatív sorozata a Bajnokok Ligájában is folytatódott. Egyáltalán nem látszott az átütő erő a mérkőzés folyamán David Moyes csapatán. Nem túl eseménydús első játékrész végén a görögöknek sikerült megtörni a jeget Dominguez góljával. Egyébként a lövések aránya a szünetben 6:2 volt az Olimpiakosznak.

A hazaiaknál Megyeri Balázs a kispadon kapott szerepet és végig követhette csapattársai remek teljesítményét, valamint történelmi sikerét. A második játékrészben is folyamatosan dominált a görög csapat, szinte esélyt sem hagyva a Manchesternek. Végül az Arsenaltól kölcsönben szereplő Joel Campbell fantasztikus második gólt szerzett az Olimpiakosznak. Ez volt a görög bajnokcsapat háromszázadik találata nemzetközi porondon. Az utolsó tíz percben Van Persie került ziccerbe, elpuskázott helyzete azonban pontosan tükrözi a Manchester United szereplését.

Schalke 04–Real Madrid
A szerdai játéknapon a végső győzelemre is esélyesnek tartott Real Madrid Gelsenkirchenben vendégeskedett. A Schalke 04 szurkolói nem sok örömüket lelték abban, hogy a királyi gárda tiszteletét tette városukban. Már a mérkőzés elején világosan látszott, mekkora a különbség a két csapat között. Bő húsz perc elteltével már kettővel vezettek a vendégek, úgy tűnt, óriási kiütés is lehet a dologból.

Mint ahogy lett is. Habár az első játékrészben már nem esett gól, fordulás után megnyílt a madridi gólcsap. Előbb Ronaldo talált be, majd Benzema növelte négyre az előnyt. Bale sem akart lemaradni a francia támadótól, a 69. percben higgadtan lőtt a hálóba Fahrmann mellett. 0–5 állt az eredményjelzőn, ám a hazai szurkolók viselkedésén ebből vajmi kevés látszott. A reménytelen helyzet ellenére továbbra is becsülettel bíztatták kedvenceiket. Már csak egy perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor Ronaldo is beállt a sorba: az aranylabdásnak is összejött a duplázás egy egyéni akció végén. Huntelaar küzdött a becsületgólért és végül össze is jött. A holland csatár egy gyönyörű kapásgóllal szépített. Mondani sem kell, hogy a visszavágó csak formalitás lesz.

Galatasaray–Chelsea
Mourinho csapata a döntetlennel fontos lépést tett a negyeddöntőbe jutásért. A mérkőzést talán túl offenzíven kezdték a törökök és ez a játékon is hamar meglátszott. Gyors embereivel a Chelsea hamar átjátszotta a Galata középpályáját és végül kilencpercnyi játékot követően Torres góljával megszerezték a vezetést a londoniak. Ezt követően többször kerültek gólhelyzetbe Drogbáék, azonban az egyenlítő találat nem jött össze az első játékrészben.

A második félidőben mindkét csapat közel állt a gólszerzéshez, de ez csak a Galatasaraynak sikerült. Aurelian Chedjou volt eredményes. Az utolsó félórában folyamatosan rohamozott a török csapat, közel állva a győztes gól megszerzéséhez. Végül maradt az 1–1-es döntetlen és a továbbjutás két hét múlva fog eldőlni Londonban. 

Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő
Első forduló


Keddi játéknap:

Olimpiakosz–Manchester United 2–0 (1–0) 
Gólszerzők: Domínguez (38.), Campbell (54.)

Zenit–Dortmund 2–4 (0–2)
Gólszerzők: Satov (57.), Hulk (69.), ill. Mhitarjan (4.), Reus (5.), Lewandowski (61., 71.)

Szerdai játéknap:

Schalke 04–Real Madrid 1–6 (0–2)
Gólszerzők: Huntelaar (90.), ill. Benzema (13., 57.), Bale (21., 69.), C. Ronaldo (52., 89.)

Galatasaray–Chelsea 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Chedjou (64.), ill. Torres (9.)

Szén Sándor és Molnár Szabolcs összefoglalója
 



Címkék:   labdarúgás  UEFA Bajnokok Ligája  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas