Román–magyar csoport az Eb-selejtezőben is


Magyarország és Románia labdarúgó-válogatottja újra egymásnak feszülhet, ezúttal a 2016-os Európa-bajnokság szeptemberben rajtoló selejtezőjében. További csoportellenfelek: görögök, finnek, észak-írek, valamint a Feröer-szigetek képviselői.

HIRDETÉS


Nizzában vasárnap kora délután kisorsolták a soron következő labdarúgó-Eb selejtezőjének csoportjait. Az Európa-bajnokságot Franciaország városaiban rendezik 2016. június 10–július 10. között, és a torna történetében először 24 válogatott alkotja majd a mezőnyt. Házigazdák lévén a franciák kimaradnak a selejtezőből, amely során a csoportelsők, csoportmásodikok, valamint a legjobb harmadik helyezett szerez automatikus kijutási jogot. Ez eddig 20 kvótát jelent, a maradék négy helyért pedig pótselejtezőt játszik a további nyolc csoportharmadik.

Mivel a magyar válogatottat a második kalapból, a románt pedig a harmadikból húzták ki, volt némi esély arra, hogy ezúttal is azonos csoportba kerüljenek a nemzeti csapatok. Ez bekövetkezett: az F-csoportban Románia és Magyarország mellett Görögország, Finnország, Észak-Írország, valamint a Feröer-szigetek együttese kapott helyet.

A fenti alakulatok közül mindössze a görögök jutottak ki a brazíliai világbajnokságra, tavaly ősszel éppen Victor Pițurcă legénységét búcsúztatták a pótselejtezőben. Finnország harmadikként zárt a spanyol–francia érdekeltségű ötösben, az észak-írek pedig csak Luxemburgot előzték meg a maguk csortjában. A feröeriek mindössze egy döntetlent tudtak kiharcolni a legutóbbi kvalifikáció során, októberben Kazahsztánnal remiztek hazai környezetben.

Az Eb-selejtező idén szeptemberben kezdődik és 2015 novemberéig tart.

2016-os labdarúgó-Eb, a selejtező csoportjai

A-csoport: Hollandia, Csehország, Törökország, Lettország, Izland, Kazahsztán
B-csoport: Bosznia-Hercegovina, Belgium, Izrael, Wales, Ciprus, Andorra
C-csoport: Spanyolország (címvédő), Ukrajna, Szlovákia, Fehéroroszország, Macedónia, Luxemburg
D-csoport: Németország, Írország, Lengyelország, Skócia, Grúzia, Gibraltár
E-csoport: Anglia, Svájc, Szlovénia, Észtország, Litvánia, San Marino
F-csoport: Görögország, Magyarország, Románia, Finnország, Észak-Írország, Feröer-szigetek
G-csoport: Oroszország, Svédország, Ausztria, Montenegró, Moldova, Liechtenstein
H-csoport: Olaszország, Horvátország, Norvégia, Bulgária, Azerbajdzsán, Málta
I-csoport: Portugália, Dánia, Szerbia, Örményország, Albánia

A sorsolás előtti kalapbeosztás

1. kalap: Spanyolország (címvédő), Németország, Hollandia, Olaszország, Anglia, Portugália, Görögország, Oroszország, Bosznia-Hercegovina
2. kalap: Ukrajna, Horvátország, Svédország, Dánia, Svájc, Belgium, Csehország, Magyarország, Írország
3. kalap: Szerbia, Törökország, Szlovénia, Izrael, Norvégia, Szlovákia, Románia, Ausztria, Lengyelország
4. kalap: Montenegró, Örményország, Skócia, Finnország, Lettország, Wales, Bulgária, Észtország, Fehéroroszország
5. kalap: Izland, Észak- Írország, Albánia, Litvánia, Moldova, Macedónia, Azerbajdzsán, Grúzia, Ciprus
6. kalap: Luxemburg, Kazahsztán, Liechtenstein, Feröer-szigetek, Málta, Andorra, San Marino, Gibraltár



Címkék:   labdarúgás  magyar labdarúgó-válogatott  román ladarúgó-válogatott  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas