Szbornaja kilőve


Két skandináv és két észak-amerikai válogatott maradt versenyben az olimpiai hokielsőségért. Már a negyeddöntőben kapituláltak a házigazda oroszok, de a csehek számára is befejeződött a torna. Ez történt szerdán.

HIRDETÉS


Biztossá vált: Oroszország férfi jégkorong-válogatottja nem fog éremmel hozzájárulni a rendező ország sikereihez Szocsiban. Az egyik legnagyobb favoritként számon tartott szbornaja térdre kényszerült a negyeddöntőben, a finnek nagy örömére. A címvédő Kanadát sokáig sakkban tartotta a hősiesen védekező lett rivális, amely ha nehezen is, de csak bedobta a törölközőt a végjátékban. A vancouveri ezüstérmes amerikaiaknak nem okozott különösebb nehézséget a csehek kiejtése. Korábban, a nap első mérkőzésén elmaradt a meglepetés: Svédország többgólos győzelemmel lépett túl Szlovénián. Az elődöntőben tehát megismétlődik az előző két ötkarikás torna fináléja: négy évvel ezelőtt Kanada–USA döntőt rendeztek, Torinóban ugyanakkor Svédország és Finnország harcolt az aranyért.

Az oroszoknak kevesebb mint huszonnégy óra állt rendelkezésükre, hogy regenerálódjanak a norvégok elleni, sikerrel megvívott mérkőzés után. A finnek legjobb csoportmásodikként kvalifikáltak a negyeddöntőbe, így frissebben vághattak neki az egyenes kieséses szakasznak. Frissesség ide vagy oda, Ilja Kovalcsuk emberelőnyös góljával a hazaiak már a nyolcadik percben előnyhöz jutottak, de amitől sok szakértő tartott, bekövetkezett. A szbornaja védelme nem bírta el a nyomást, ráadásul a finn táborból nem csak egyes gólvágók, hanem Tuukka Rask is sziporkázott szerdán. A Boston Bruins kapusa 37 védéssel zárta a csatát, amelyen Finnország góljait Juhamatti Aaltonen, Teemu Selänne és Mikael Granlund jegyezte.

Ahogy várható volt, Szocsiban a negyeddöntőig tartott a szlovének jó szereplése. Bár sokáig csak minimális előnyt birtokoltak, a svédek végül bedarálták Matjaž Kopitar legénységét az utolsó harmadban. Henrik Lundqvist második meccsét hozta le a XXII. téli olimpián kapott gól nélkül, Carl Hegelin duplázott, igaz, a skandinávok győzelmét már előzőleg megalapozta az emberelőnyből betaláló Alexander Steen, majd Daniel Sedin és Lou Eriksson. Utóbbi a kanadai táblázaton csak egy ponttal van lemaradva az éllovas Phil Kesseltől.

Egy perc, 39 másodperc – ennyi telt el az Egyesült Államok és Csehország találkozójából, amikor a tengerentúliak már első góljukat ünnepelhették. Nemsokára a közép-európaiak kiegyenlítettek ugyan, de a folytatásban nagyon hatékonynak bizonyult az amerikaiak támadójátéka. Az összecsapás felénél már 4–1-re vezettek Dan Bylsma jégkorongozói, akik a vártnál talán gyengébb ellenállás mellett jutottak be az elődöntőbe. A csehektől csak a végeredmény kozmetikázására futotta az utolsó felvonásban, Ales Hemsky 5–2-re módosította az állást néhány perccel az utolsó dudaszó előtt.

Hátvéd lőtte a legjobb négy közé Kanadát. Shea Webber kapásból tüzelt kapura a lettek elleni negyeddöntő 54. percében, amikor az észak-amerikai gárda éppen emberelőnyben szerepelt. Kristers Gudlevskis, a lettek kapusa összesen 55 védést mutatott be ezen az estén, de Webber bombájával ő sem tudott mit kezdeni. Egyébként jól jelzi a kanadai fölényt a kapura lövési statisztika, a favoritok 57, míg a lettek 16 alkalommal próbálkoztak.

Az eldöntő mérkőzéseit pénteken rendezik.

Szocsi 2014 – férfi jégkorongtorna
Negyeddöntő

Kanada–Lettország 2–1 (1–1, 0–0, 1–0)
gólszerzők: Patrick Sharp (14.), Shea Weber (54.), ill. Lauris Darzins (16.)
kapura lövések: 57–16
kiállítások: 6, ill. 6 perc

Amerikai Egyesült Államok–Csehország 5–2 (3–1, 1–0, 1–1)
gólszerzők:
James van Riemdyk (2.), Dustin Brown (15.), David Backes (20.), Zach Parise (30.), Phil Kessel (43.), ill. Ales Hemsky (5., 54.)
kapura lövések: 25–23
kiállítások: 2, ill. 6 perc

Finnország–Oroszország 3–1 (2–1,1–0, 0–0)
gólszerzők: Juhamatti Aaltonen (10.), Teemu Selänne (18.), Mikael Granlund (26.), ill. Ilja Kovalcsuk (8.)
kapura lövések: 22–38
kiállítások: 6, ill. 8 perc

Svédország–Szlovénia 5–0 (1–0, 0–0, 4–0)
gólszerzők: Alexander Steen (19.), Daniel Sedin (42.), Loui Eriksson (49.), Carl Hagelin (52., 57.)
kapura lövések: 38–19
kiállítások: 8, ill. 8 perc

 



Címkék:   Szocsi 2014   jégkorong  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas