Kolozsvári U FC: csatavesztés Bukarestben


Adrian Popa, valamint Lukasz Szukala találatával a Steaua néhány nap leforgása alatt második mérkőzését nyerte meg a román labdarúgó-élvonalban. A kolozsvári csapat csak az első félidőben vette fel a kesztyűt.

HIRDETÉS


Tavaly októberben a bukaresti klub kérésére halasztották el a meccset. Akkor a Steaua képviselői csapatuk sűrű programjára, valamint arra hivatkoztak, hogy néhány játékosnak készülni kell a román-görög pótselejtezőre, amelynek első felvonását Pireuszban rendezték november közepén. A Steaua az elmúlt hétvége elején is pótolt, méghozzá sikeresen, a Ghencea Stadionban négygólos vereséget szenvedett a Concordia Chiajna.

Bár a Kolozsvári U a kiesést jelentő 17. helyről várta a folytatást, Mihai Teja vezetőedző az indulás előtt úgy fogalmazott, hogy a szurkolók bízhatnak bennük, hiszen képesek szép eredményt elérni a fővárosban. Ez a kijelentés az első félidő nagyrészét elnézve, megalapozottnak tűnt, de egy hiba elég volt a vendégek összeomlásához.

Lélektanilag nagyon rossz, vagy épp jó pillanatban szerezte meg a vezetést Laurențiu Reghecampf együttese: az első félidő hosszabbításában Adrian Popa került ziccerbe, és nyesett labdája elsuhant a kapujából kirobbanó Robert Veselovsky fölött. Közvetlenül a gól előtt Valentin Lemnaru bal oldali csavarását kellett védenie Tătărușanunak, és a mérkőzés elején Vasilică Cristocea is közel állt a gólszerzéshez. Ha nincs Paul Pârvulescu önfeláldozó belépője, alighanem nehezebb dolga lett volna a Steaua-kapusnak.

Leszámítva a gólt, a címvédő nem jutott el igazán veszélyes helyzetig az első játékrészben, de a második félidő a hazaiak fölényéről szólt. Már az első percekben tizenhatosához szorította ellenfelét a Steaua, amely végül az utolsó tíz percben biztosította be a három pontot. A csereként beállt Claudiu Keserü végzett el egy távoli szabadrúgást, Lukasz Szukala a magasba emelkedett és egykori csapata vereségét beteljesítette a fejessel.

Jelen állás szerint a Steaua három egységgel vezeti a bajnokságot a szintén 19 meccset játszott Astra Giurgiu előtt. Harmadik a Petrolul Ploiești ötpontos lemaradással a bukarestiekhez képest.

Román labdarúgó I. osztály
A 14. fordulóból elhalasztott mérkőzésen

Bukaresti Steaua FC–Kolozsvári U FC 2–0 (1–0)
gólszerzők: Adrian Popa (45+1.), Lukas Szukala (80.)

Hazaiak: Ciprian Tătărușanu – Fernando Varela, Lukasz Szukala, Florin Gardoș, Paul Pârvulescu (Iasmin Latovlevici, a szünetben) – Mihai Pintilii – Adrian Popa, Nicolae Stanciu (Claudiu Keserü, 66.), Lucian Sânmărtean (Andrei Prepeliță, 73.), Cristian Tănase – Alexandru Chipciu. Vezetőedző: Laurențiu Reghecampf.

Vendégek: Robert Veselovsky – Raul Ciupe, Ionuț Neag, Emil Ninu, Ionuț Târnacop – Andrei Lungu (Gabriel Machado, 68.), Dan Bucșă – Karim Boutandjine (Adrian Borza, 82.) , Vasilică Cristocea, Maximilian Nicu – Valentin Lemnaru. Vezetőedző: Mihai Teja.



Címkék:   labdarúgás  román foci  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas