Elhavazott Szeben Rali


A szervezők későbbre halasztják az eredetileg február végére kiírt Szeben Ralit, amely az Európai Ralibajnokság (ERC) 2014-es szezonjának egyik állomása. Az új lehetséges időpont: október 9–11.

HIRDETÉS


A sűrű havazás, valamint a kedvezőtlen időjárás-előrejelzések miatt a szervezők kénytelenek törölni a Szeben Ralit, amely eredetileg február 27-e és március elseje között zajlott volna, olyan különlegesnek számító helyszíneken, mint a Transzfogarasi út.

A hegyi etapokkal fűszerezett rali az ERC idei versenynaptárában a harmadik szakaszként volt feltüntetve, és az úgynevezett jégmester kategóriába sorolták. A téli versenyzésről azonban az időjárási körülmények miatt le kell mondani, a szakemberek úgy ítélték meg, hogy a versenyzőkre és az érdeklődőkre nézve túlságosan veszélyes lett volna a viadal februári lebonyolítása.

Ennek ellenére az ERC-ben érdekelt pilóták Romániába látogathatnak, az új formátumú Szeben Ralit a tervek szerint október második hetében szerveznék meg. Ahogy azt az Európai Ralibajnokság honlapján is közölték, az őszi megmérettetés útvonalából sem hiányozna a Transzfogaras, de az új programot még el kell fogadnia a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szakbizottságának, amely március 12-én ülésezik.

Eddig egy versenyt rendeztek meg a 2014-es Európai Ralibajnokságból. Az Ausztriában lebonyolított Nemzetközi Jänner Rali után Robert Kubica első a rangsorban.
 



Címkék:   rali  Szeben Rali  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas