Thomas Diethart megcsinálta!


Tovább folytatódott az utóbbi évek osztrák fölénye a Négysáncversenyen. Az idei viadalt Thomas Diethart nyerte meg, ezzel sorozatban a hatodik évben is ausztriai ugró végzett az élen. Alexander Pointner kétszeresen örülhet, hiszen a második helyet is az egyik tanítványa, Thomas Morgenstern szerezte meg. Simon Ammann végül harmadik helyen zárta utolsó Négysáncversenyét.

HIRDETÉS


Filmbe illő teljesítménnyel, a mindössze 21 éves osztrák, Thomas Diethart nyerte meg az idei Négysáncversenyt. A világkupa szezon elején, még az osztrák szurkolóknak is csak elenyésző része ismerte a sportág legújabb csillagát, aki a fél világot lenyűgözte. Diethart úgy nyerte meg a sportág legrangosabb versenyét, hogy még nem teljesített egy teljes világkupa idényt. Idén Engelbergben láthattuk először, ahol szintén jól versenyzett, de ezt a bravúrt semmi sem vetítette előre. Az osztrákok örömét Thomas Morgenstern második helye fokozta, aki végig fantasztikusan versenyzett, viszont idén fiatal honfitársát nem lehetett megállítani. Simon Ammann végül be kellett, hogy érje a harmadik hellyel, pályafutása utolsó Négysáncán.


Az Oberstdorfi utolsó verseny előtt a dobogósok kiléte nem volt kérdéses, a sorrendet illetően persze számíthattunk változásokra. Ammann nem ugrott a selejtezőben, így őt a versenyigazgatóság a 49. helyre sorolta. Ebből adódóan pedig a selejtező második helyezettjével párbajozott, aki nem más volt, mint az éllovas Diethart. Az összetett első két helyezettje egymás ellen ugrott, pikáns párharcnak néztünk elébe. Morgenstern viszont hamarabb következett és egy remek ugrással(137 m) feladta a leckét közvetlen ellenfeleinek. A svájciak olimpiai bajnoka ugrott először, és túl is szárnyalta osztrák ellenfele ugrását, ám a talajfogást csúnyán elrontotta. Diethart következett, aki nem remegett meg és a verseny addigi legnagyobb ugrását produkálva, hat ponttal meglépett. Már csak Prevc volt hátra, ám vele kevésbé foglalkozott a helyi közönség, pedig legmesszebbre ő repült a mezőnyből.(139.5 m-re)

.
Ammann így csak a negyedik helyről várhatta a folytatást, nagyon kevés eséllyel arra, hogy Négysáncversenyt nyerjen pályafutása során, ezzel pedig elmondhassa magáról, hogy a síugrósport minden egyes címét begyűjtötte. Végül 137 méternél ért földet második kísérlete során, és arcára volt írva a csalódottság, és az, hogy ez kevés lesz a mai napon. Morgenstern következett, aki 142 métere,s hatalmas repüléssel jelezte, nem adja olcsón a bőrét. Egyetlen ugrás maradt hátra az idei Négysáncból. Dietharton volt a világ szeme és a világ egyik legnagyobb terhe. Az ifjú csillag határozottan ellökte magát a beülőtől, tökéletesen időzítette az elugrást, a közönség pedig még a landolás előtt ünneplésben tört ki. Ők ugyanis látták, hogy ettől, a nemrég még ismeretlen fiatalembertől nem lehet elvenni a győzelmet. Végül 140 méternél landolt az újdonsült győztes, aki percekig, láthatóan, fel sem fogta, hogy mekkora világszenzációt vitt véghez. Morgenstern rögtön szaladt oda gratulálni, de Ammann sem maradt adós a dicsérettel és az elismeréssel.


Sok nagy nyertes elmondta, hogy a végső győzelem csakis végig kiegyensúlyozott, kiemelkedő teljesítménnyel érhető el. Ennek pedig a síugrás legújabb sztárja az egész viadal során maradéktalanul eleget tett. Úgy hozta sorozatosan a szebbnél-szebb, hosszabbnál-hosszabb, ugyanakkor nehezebbnél-nehezebb ugrásokat, hogy a bizonytalanság legapróbb jele sem látszott rajta.
A 62. Négysáncverseny győztese tehát az, a Thomas Diethart, aki öt éve még előugróként csodálta a nagy sztárokat. Mostantól őt fogják csodálni hasonlóképpen az előugrók, a szurkolók, a szakemberek és talán titokban az ellenfelek is.

Síugró-vk, Bischofshofen (Ausztria)
HS 140


1. Thomas Diethart (osztrák) 296.5 (138.5; 140;0)
2. Peter Prevc (szlovén) 294.8 (139.5; 138.5)
3. Thomas Morgenstern (osztrák) 293.6 (137.0; 142.0)


A NÉGYSÁNCVERSENY VÉGEREDMÉNYE:


1. Thomas Diethart (osztrák) 1012.6 pont
2. Thomas Morgenstern (osztrák) 994.3
3. Simon Ammann (svájci) 992.4


A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:


1. Kamil Stoch (lengyel) 558
2. Simon Ammann (svájci) 534
3. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 476

 



Címkék:   téli sportok  síugrás  négysáncverseny  diethart  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas