Ukrán siker a csúcsrangadón


A 2010-es Na’Vi csapata 3-2 arányban felülmúlta a 2009-es felállásában játszó svéd fnaticot, az EIZO által rendezett Counter Strike Forever! elnevezésű csúcsrangadón.

HIRDETÉS


Miután a szervezők a pályák számát illetően némi módosítást eszközöltek, csekély késéssel a beharangozott időponthoz képest elkezdődött a sokak áltál várt mérkőzés. Hivatalos adatok alapján Harley "dsn" Örwall, Patrik "cArn" Sättermon és Rasmus "Gux" Ståhl visszatérésére több mint 25 ezer FPS-imádó volt kiváncsi.

A győztes csapat (balról jobbra): markeloff, Edward, Zeus, ceh9 és starix

Az első két meccset a játék régi verziójában, 1.6-ban játszották, ahol a két legendás együttes testvériesen osztotta el a győzelmeket: a de_infernót a fnatic nyerte 16-9-re, míg a de_tuscanon a Na’Vi győzött, miután 11-4-ről 13-16-ra fordítani tudott. A harmadik pályát már Global Offensiveben játszották, ahol az eredményre komolyan hatott a három, már visszavonult fnatic játékos tapasztalatlansága. A de_dust2-t a Na’Vi könnyedén, 16-9-es végeredménnyel húzta be, így összetettben már 2-1-re vezetett. Negyedik pályának, a GO-t elvesztő svédek az 1.6-os de_dust2-t választották: a fnatic itt már jobban muzsikált, némi izgalom után – a Na’Vi itt is 5-10-re vezetett eleinte – végül 16-13-ra győztek, ezzel egyenlítve összetettben. Szükség volt tehát az 5., mindent eldöntő mérkőzés lejátszására is, ahol a Na’Vi megfontoltan a de_mirage pálya 1.6-os verzióját választotta. Nagyrészt markeloff pazar játékának köszönhetően az ukrán gigász 16-10-re nyerte meg az utolsó pályát, így őket illette az 1000 eurós fődíj és a győztesnek járó dicsőség is.

Leitner Roland
 



Címkék:   Elektronikus Sportok  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas