A hőséggel is küzdenek a Szeben Ralin


Ezen a hétvégén nemcsak egymással, de a forrósággal is küzdenek Nagyszeben és környékén Románia egyik legkeményebb autóversenyén. A Szeben Rali az országos bajnokság ötödik és egyben az Európa-bajnokság (ERC) hetedik futama.

HIRDETÉS


A Szeben Rali 2012-ben volt elsőízben része az európai sorozatnak, de a román bajnokságnak már hosszú ideje egyik legfontosabb versenye. Idén két nap alatt kicsivel több mint 220 km-t tesznek meg a versenyzők, 14 szakaszon. A meteorológusok szerint egész hétvégén nagyon meleg lesz, de Nagyszebenben és környékén a szakaszok keménysége is nehezíti a versenyzők dolgát, hiszen a pályák nagyon porosak és sok a kő. A szebeni futam nehézségét jól jellemzi, hogy az előző évben a mezőny kevesebb mint fele fejezte be a ralit. A verseny csúcspontja minden bizonnyal a péntek éjszakai szakasz lesz, a 15,5 km mentén 10 ezer nézőre számítanak a szervezők.

 

 

A román ralibajnokság összetett versenyében négy futam után második helyen álló Szabó Gergő szerint a kitartás fontosabb lesz mint a sebesség: ”A Szeben Rali tetszik nekünk, mindig jól éreztük magunkat Nagyszebenben és jó eredményekkel rendelkezünk. Maga a verseny nagyon hosszú és nehéz, ahol a kitartás fontosabb lehet mint a sebesség. Remélem nem lesznek technikai problémáink és dobogóra állhatunk a román bajnokságban.” Navigátora, Borbély Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy a verseny duplaszorzós, azaz az elért pontszámok megduplázódnak: „Óvatosak leszünk majd elsődlegesen a defektek elkerülése végett, amely Szebenben egyáltalán nem könnyű. Figyelembe véve, hogy a verseny duplaszorzós szerintem döntő fontosságú lesz a végelszámolásnál.”

A bajnokság ötödik futamára egyébként Hargita megyében teszteltek Szabóék, a Szeben Ralin pedig csapatuk szervizeli majd a nyolcszoros román bajnok Constantin Aur járművét, akinek navigátora Victor Ponta miniszterelnök lesz.

A 2013-as Szeben Rali mindkét versenynapján 7 szakaszt teljesítenek.

A román ralibajnokság állása:
4 futam után:

1. F. Delecour, D. Savignoni 85 pont
2. G. Szabó, K. Borbély 53.2
3. D. Botka, P. Mihalik 43.2
4. V. Porcisteanu, D. Dobre 39.0
5. D. Gȋrtofan, A. Berghea 41.2
 



Címkék:   Rali   Román bajnokság 2013   
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas