Aranyhiány az Európa-bajnokságon


A hétvégén a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon a magyar csapat tizenegy, a román pedig hat érmet szerzett, aranyat háromszor ünnepelhettek.

HIRDETÉS


Az év legfontosabb világversenye, az augusztus végén sorra kerülő duisburgi világbajnokság előtt Portugáliában, a kontinensviadalon mérette meg magát az európai kajak-kenu mezőny. Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya előzetesen 8-10 érmet remélt a küldöttségtől, ez a cél teljesült, de az első helyek száma elmaradt a várakozásoktól – legutóbb 1999-ben, Zágrábban gyűjtöttek ennél is kevesebb aranyat a magyarok. A portugáliai mérleg három arany-, három ezüst- és öt bronzérem.

"A három aranyérem valóban kevés, de annak azért örülök, hogy minden szakágunk szerzett érmet" - mondta az MTI-nek a kapitány. "A legerősebb ismét a női kajak volt, mindhárom elsőség az ő nevükhöz fűződött, de kenuban és férfi kajakban is volt dobogós eredményünk. Én azért úgy érzem, összességében nem teljesítettünk rosszul a 11 medállal." A szakember elárulta: nagyon meglepte, hogy a kontinensviadalon ilyen sok ország, szám szerint 18 szerzett érmet, ahogy fogalmazott, ez is azt mutatja, hogy a mezőny egyre kiegyenlítettebbé válik.

Forrás: facebook.com/Canoe Sprint Portugal 

A magyar csapat éremgyűjteménye a női kenusok 500 méteres számában, Lakatos Zsanett és Takács Kincső által szerzett aranyéremmel teljes, a nevezők alacsony száma miatt (csak négy induló volt) ez a szám hivatalosan nem számít bele az Európa-bajnokság küzdelmeibe.

Az érmek számában román oldalon is túlteljesített a küldöttség, itt azonban abszolút pozitív az Európa-bajnoki szereplés értékelése. A szövetség elnöke, Ion Bârlădeanu az Eb-t megelőzően 2-3 érem megszerzésében reménykedett, figyelembe véve, hogy a román sportolók anyagi problémák miatt egyetlen Világkupa-versenyen sem vettek részt idén. A Portugáliában szerzett két ezüst- és négy bronzérem mellett a szakági vezetők azért is elégedettek, mert fiatal csapat vett részt a kontinensviadalon, akik meghatározhatják a román kajak-kenu következő éveit.


Kajak-kenu Európa-bajnokság, Montemor-o-Velho
Magyar érmesek:

Arany: női K-4 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa, női K-2 200 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa, női K-1 5000 m: Csay Renáta, női C-2 500 m: Lakatos Zsanett, Takács Kincső (nem hivatalos Eb-szám)
Ezüst: férfi K-1 500 m: Dudás Miklós, női K-1 500 m: Kozák Danuta, férfi C-2 1000 m: Vasbányai Henrik, Mike Róbert
Bronz: női K-1 1000 m: Medveczky Erika, női K-1 200 : Douchev-Janics Natasa, női K-2 500 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa, férfi K-4 1000 m: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel, női C-1 200 m: Takács Kincső

Román érmesek:
Ezüst: férfi C-2 500 m: Liviu Dumitrescu, Victor Mihalachi, férfi K-4 1000 m: Florin Comăneci, Gabriel Gheoca, Cătălin Costache, Iosif Chirilă
Bronz: női K-2 200 m: Roxana Bolha, Iuliana Ţăran, férfi C-1 5000 m: Florin Comăneci, női K-2 1000 m: Irina Lauric, Bianca Pleşca, férfi C-2 1000 m: Liviu Dumitrescu, Victor Mihalachi

Az Európa-bajnokság éremtáblázata:

Éremtáblázat      
  arany ezüst bronz
Oroszország 5 1 1
Németország 4 5 4
Magyarország 3 3 5
Lengyelország 3 2 4
Csehország 3 - 2
Szerbia 2 2 -
Dánia 2 1 1
Fehéroroszország 1 2 1
Litvánia 1 - -
Svédország 1 - -
Románia - 2 4
Portugália - 2 -
Franciaország - 1 1
Spanyolország - 1 1
Azerbajdzsán - 1 -
Bulgária - 1 -
Nagy-Britannia - 1 -
Ukrajna - - 1

 

sportoldal.ro/MTI



Címkék:   Kajak-kenu  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas