ELDK: sarkunkon a XXIII. kiadás


„Több mint egy bajnokság” – idén is ez a mottó várja a Kárpát-medencei magyar egyetemistacsapatokat Székelyudvarhelyre. A XXIII. Erdélyi Labdarúgó Diákkupa pénteken rajtol.

HIRDETÉS


Az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége 2012-ben is követi a világ rendjét, idén is megrendezi az Erdélyi Labdarúgó Diákkupát, amely a 23. kiadásához érkezett. Az elmúlt évekhez hasonlóan, most is Székelyudvarhely lesz a rendezvény otthona, már csak azért is, hogy a régi motorosok egyszerűbben odataláljanak, az újak pedig kíváncsiságból érezzenek többletindíttatást ellátogatni erre a szép vidékre.

A XXIII. Erdélyi Labdarúgó Diákkupa – közismert nevén az ELDK – idei mottója a múlt évi. Találó megfogalmazást kapott, az utóbbi évek találkozóit és ezek szervezését jellemző lelkesedés hozta. Ezt folytatják: „ELDK. Több mint egy bajnokság!”. A XXIII. eseményhez érkezve az ELDK kinőtte önmagát, túllépett az egy a sok közül amatőr labdarúgó-bajnokság keretein. A XXIII. ELDK már nem csupán a szokványos megmérettetést jelenti, 2012-ben az erdélyi diákkupa nem egyszerűen labdarúgás, ahol a rangsor a fontos, hanem huszonhárom év magyar (foci) történelem, a Kárpát-medencei magyar ifjúsági összefogás, az együttgondolkodás és a tenni akarás megvalósítása, számtalan maradandó emlék és barátságok születése is.

2012-ben is folytatódik a történelem. December 14–16. között a székelyudvarhelyi Városi Sportcsarnokban a vándorserlegért ismét megküzdenek majd hagyományos résztvevők, újakkal kiegészülve. A csapatok elszállásolása a hagyományokhoz híven bentlakásokban és jutányos árú panziókban történik, az utazás és az ellátás önköltséges. A nem romániai csapatok idén is benevezési díj nélkül vehetnek részt a bajnokságon.

Eddigi bajnokok
1990 – Kolozsvári Góbék
1991 – Temesvári Hidegzuhany
1992 – Kolozsvári Csontbrigád
1993 – Temesvári Bolyai
1994 – Temesvári Góbék
1995 – Temesvári Góbék
1996 – Temesvári Góbék
1997 – Temesvári Góbék
1998 – Kolozsvári Zöld Trabant
1999 – Kolozsvári Góbék
2000 – Nagyváradi Butélia
2001 – Nagyváradi Butélia
2002 – Marosvásárhelyi More Bestiarum
2003 – Nagyváradi Malária
2004 – Kolozsvári Zöld Trabant
2005 – Kolozsvári Góbék
2006 – Nagyváradi Zsukások
2007 – Kolozsvári Góbék
2008 – Nagyváradi Zsukások
2009 – Nagyváradi Zsukások
2010 – Ifjúsági Sepsi
2011 – Ifjúsági Sepsi

Az erdélyi magyar diákok labdarúgó bajnoksága a ’89-es történelmi fordulatot követő időszak legrégibb és legszebb hagyományokkal rendelkező amatőr ifjúsági sporteseménye. A több mint két évtizedes sorozat kezdeti éveinek szervezője a Brassói Magyar Diákszövetség (BMDSZ) volt, majd a lebonyolítást átvette az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) és az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), a huszadik rendezvénytől pedig társszervező és támogató az UFF mellett a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ). A XXI. torna társszervezői közé lépett Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala is, így az UFF és a MISZSZ rangos csapattagot tudhatott maga mellett.

Az Erdélyi Labdarúgó Diákkupa története 1990-ben a Kolozsvári Góbék győzelmével kezdődött. Ezt követően temesvári hegemónia jellemezte a diákkupát, hiszen hét alkalomból hatszor temesvári csapat győzedelmeskedett (Temesvári Hidegzuhany 1991, Temesvári Bolyai 1993, Temesvári Góbék 1994-1997). Az utolsó temesvári győzelem után, egy kivétellel (Marosvásárhelyi More Bestiarum 2002), csupán nagyváradi és kolozsvári csapatok diadalmaskodtak.

2003-tól szervezett diákkupák felváltva hozták a kolozsvári és a nagyváradi győzelmeket, ebből az időszakból a Kolozsvári Góbék és a Nagyváradi Zsukások versengése említésre méltó, ők felváltva vihették haza a vándorserleget (Kolozsvári Góbék 2005, 2007, Nagyváradi Zsukások 2006, 2008, 2009). A nagyváradi egyeduralmat 2010-ben az ifjúság lendülete és játéktudása törte meg, ők megvédték címüket 2011-ben, így idén is, címvédőként az Ifjúsági Sepsi csapata küzdhet a vándorserleget.

A szervezők közleménye nyomán



Címkék:   Erdélyi Labdarúgó Diákkupa  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas